Fordulat jelei a hazai lakásbiztosítási piacon
Megfordulni látszik a lakásbiztosítási piacon tapasztalható visszaesés évek óta tartó tendenciája. Igaz, egyelőre inkább csak stagnálást, mintsem látványos növekedést mutatnak az adatok, a trend azonban mindenképpen pozitív. A szerződések darabszáma tavaly 13 ezerrel nőtt az előző évihez képest – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adataiból. 

2010 és 2013 között mintegy 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítási szerződések száma, ezért reményt keltő, hogy a tavalyi évben 13 ezerrel növekedni tudott a szerződésszám. A MABISZ statisztikái szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele megközelítette a 91 milliárd forintot, ami lényegében azonos a 2014 végi 91,3 milliárdos bevétellel.


A kár-darabszám nem változott lényegesen: 2013-ban több mint 707 ezer kárt fizettek ki a biztosítók, 2014-ben 704 ezret. A nyári viharok tavaly is nagymértékben növelték a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk számát, ezek tették ki a 704 ezer kárbejelentés 15-20 százalékát. A viharkárok mellett a vezetések vízkárokkal – csőtöréssel -, illetve üvegkárokkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés a biztosító társaságokhoz.

Új jelenség a piacon a kiegészítő biztosítások választékának további bővülése, és az ilyen termékek iránti növekvő igény. Népszerűek voltak tavaly a kisállat-biztosítások, a jogvédelmi kiegészítő biztosítás, a háztartási asszisztencia, illetve az IT-asszisztencia. Ez utóbbiak egyre népszerűbbek: a számítógépek meghibásodása esetén szakember segít a hiba elhárításában.

A lakásbiztosítások díjszintje az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ben sem növekedett. A 2013-ban kötött szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.
„A jelenlegi díjszintek európai viszonylatban is alacsonynak számítanak, ráadásul a magyarországi piacon az elemi károk elleni védelem alapfedezetnek számít az egyéni lakásbiztosítások esetében, része minden szerződésnek. Már havi 1-2 ezer forintos díjért elérhető, így mindenki találhat számára kedvező ár-érték arányú terméket” – fejtette ki Balla Tamás, a Magyar Biztosítók Szövetsége Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke. „Ezért is reméljük, hogy tartóssá válik a növekedési tendencia a piacon, és egyre többen látják be, hogy az otthonukat ért kár esetén milyen nagy szerepe lehet egy lakásbiztosításnak” – tette hozzá.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft